Hogy vagytok ebben az esős, ködös időben? Én azt gondolom, hogy a november az egyik legnehezebb hónap lelkileg. Lehangoltak, kedvetlenek lehetünk, lassan eltűnik a külső fény, és messze vannak még a karácsony vidám fényei, akkor is, ha a boltokban már megjelentek a szaloncukrok.

Egyre kevesebb friss gyümölcs van a piacokon, egyre sötétebb van esténként, gyakoribb a köd és a szürkeség. Lassan eltűnnek a színek, kezdetét veszi a Nagy Átalakulás. A levelek, a magok, az bebábozódott hernyók a földbe kerülnek, minden felkészül a téli pihenőre. Az eső, a ködszitálás, és a lehullott avar mind-mind a jövendő élet talaját táplálják. Ez egy olyan időszak, amikor felsejlik a túloldal, az enyészet. A hónap elején a halottak napja, és a mindenszentek mind mind arról mesélnek, hogy ilyenkor elvékonyodik a határ a mi világunk, és a túloldal között. Ez az ideje annak, hogy megéljük a szomorúságot, és az elengedést.

A skorpió az anyagi és a szellemi világ közti átmeneti átalakulás. A november a mélyreszállás ideje, a Skorpió hava, aki halálra csíp. A tetszhalott állapot ez, amikor a természet visszavonul, lassan bezárja az ajtót, visszahúzódik a barlangba, hogy ebből a dermedtségből aztán meg tudjon születni majd a fény.

A Skorpió jelmondatai:

Elkötelezem magam egy eszméhez.

Halj meg és légy!

Elképzelésekhez, célokhoz, emberekhez kötődöm

Fő célja fajának, és az életnek a fennmaradása. Ezért az egyén halála nem fontos. Ez azt jelenti, hogy a skorpió idejében természetes, hogy bizonyos részei a természetnek meghaljanak, mert ez az ára annak, hogy az élet magja fennmaradjon, tovább örökítődjön. Az új kezdet előtt át kell menni a halál sötétjén. Az ember is leszáll ilyenkor a saját mélyébe, hogy megismerje vágyait, ösztöneit.

A skorpió fő motivációja a határok átlépése, és a fizikai halál az abszolút határ. Önfegyelemben és egy ügyért való elköteleződésben ő a győztes jegy, éppen ezért nem tud mértéket tartani. Minden, ami normális, langyos, annak ellene van, hajlamos a szélsőségekre, látjuk is ezt az időjárásban.

A skorpió archetípusa magában hordozza az anyagi világ mulandóságát és így a személyesen túlmutató, spirituális célok felé fordulást is

A természet arra tanít bennünket, hogy engedjük el, ami lehúz, ami visszatart attól, hogy megszülessen majd az új. A levelek lehullását egy növényi hormon szabályozza, ami a levelek felől áramlik az ágakba. Ha ennek a hormonnak a termelése csökkenni kezd, majd megszűnik, akkor a levél és az ág találkozásánál kialakul egy leválasztó szövet, ami eltömíti a kapcsolatot a növény más részeivel, a levél pedig e réteg mentén úgy hullik le, hogy nem hagy maga után durva sérülést.

Ez a november tanítása. Ez a felkészülés ideje, hogy seb nélkül álljuk a tél sötét kihívásait.

A levélhullásra szükség van, mert letörnének az ágak a hó súlyától, és a földben lévő fagyok miatt nem jutna víz a levelekbe, melyek párologtatják azokat. Megjelenik a hónapban a mulandóság elfogadása, de a mag is ilyenkor ágyazódik a föld mélyébe, és ez biztosítja az élet folytonosságát. A természet elcsendesül, és az ember is lelassul. Azonban a mag, ami a természetben csendesen pihen, az emberben elkezd mocorogni. Ez az időszak a belső munka időszaka, ezt fogalmazza meg remekül Pilinszky a Tél küszöbén című írásában.

A tél küszöbén állunk. A természet álomba merül, csak a mindenség végzi továbbra is változatlanul működését, lankadatlan csillagaival figyelmeztetve, hogy a részletek mulandóságán túl mindig a nagy egészre ügyeljünk.

A föld élővilága javarészt enged az évszakok „helyi diktátumának”. A növények elvetik levelüket, mintegy visszahúzódnak a földbe. Az állatok téli álomra szenderülnek vagy a nap útján délre emigrálnak; de válassza bármelyik formát, virágzás helyett a természet csupán arra rendezkedik be, hogy átélje, átvészelje a mostoha időszakot.

Nem így az ember. Ő is benne él ugyan a természet helyi önkényében, pillantását azonban mindig az egészre függeszti – s azon is túlra. Minket a természet elszunnyadása valójában befelé fordít, létünk igazi, tehát szellemi napja, energiaforrása felé. Minket az „általános hervadás” éppenséggel felébreszt; számunkra az ősz nem véletlenül iskolakezdet – egy szellemibb, tehát fokozottabb élet indulását hozza.

A külső kép: a hervadásé, a halálé és a menekülésé. Egyedül az ember függeszti szemét a mindenség lankadatlanul működő csillagaira, a távoli és nagy egészre, s azon is túlra…

Pilinszky János

 

A művészetterápiás csoportokon hasonló témákkal foglalkozunk, alkotással, relaxációval, beszélgetéssel.

Remélem Veled is hamarosan találkozom majd!