Tegnap kerekeztem hazafelé a nyáriasan meleg őszi délutánon, a biciklitáskámban ott lapultak a termelői piacon vásárolt szilvák, sajtok, mézeskalácsok. Fülemben halkan szólt a zene, és hirtelen elkapott a flow.
Egy mellékutcán tekerek általában, főúton sose mernék, de hazáig 5 nagyobb forgalmas utat keresztez a kis biztonságos utcácskám. A kereszteződések mind lámpa nélküliek, megéltem azt áprilisban, hogy autót nem is látva suhantam át, majd a nyár eleji forgalomnövekedést, és mostanában elég nagy kihívás átkelni.
Éppen egy ilyen kereszteződésben ötlött fel bennem a párhuzam a kerékpárutam és az élet között. Haladunk egy biztonságos úton, de időnként kapunk helyzeteket, amit meg kell oldanunk. A megoldás a mi kezünkben van, vakmerően belehajthatunk, nem mérlegelve a következményeket, toporoghatunk a sarkon, nem haladva sehová, vagy bosszankodhatunk, hogy miért nem nekem kedvez a helyzet, miért vannak olyan sokan… Vagy várhatunk a megfelelő pillanatra, és megyünk. Nem hezitálva, nem kapkodva, de határozottan.
Van, amikor segít a sors, a többi úton lévő, udvariasan elenged, miközben a másik sávban jövő elsodorhat. Mint a mesében, segítők és akadályozók. Van, amikor nekem kell előzékenynek lennem, mert a másik gyorsabban tud haladni, félreállok, nem akadályozom.
De biciklizés közben is, ugyanúgy, mint az életben ébernek kell lenni, figyelni magadra, másokra, és nem szabad közben elfelejteni, hogy ez micsoda élvezet!
Legutóbbi hozzászólások