Oldal kiválasztása

Szeretek papírokból kollázst készíteni. Miközben kivágom a formát, és egymás mellé helyezem a különböző anyagú és mintájú anyagokat, szinte érzem, ahogy mozog bennem az energia. Segít összerendezni a gondolataimat, vagy épp az, hogy kikapcsolja azokat, elengedem őket egy kis szabadságra, és csak a tapintásra és a színekre figyelek.

Nem olyan régen készítettem egy kollázst egy meditációról, melyben találkoztam a jövőbeli énemmel. Ez a meditáció segített túllendülnöm egy aktuális nehézségen, a kollázs-készítés pedig megerősítette ezt az érzést, kézzelfogható formát adott neki. Egy spirál vázlatfüzetbe dolgozom, ezekkel a magamnak szóló alkotásokkal.

Aztán pár nap múlva valami nagyon felidegesített, de úgy igazából. Olyan voltam, mint amikor a rajzfilmekben füst jön a szereplő fülén, és a szelep kinyitása után a feje tetején is. Szerencsére volt rá technikám, hogy lecsendesítsem magam, nem adtam több energiát a dühnek, mert felismertem, hogy ezzel csak magamnak ártok. Lenyugodtam, átértékeltem a helyzetet, majd úgy éreztem muszáj alkotásban is megélnem ezt a folyamatot újra.

Elővettem hát a vázlatfüzetemet, és lerajzoltam azt az állapotot, amikor majdnem felrobbantam. Sárgával, és vörössel. Majd fogtam a kék ceruzát, és elkezdtem átsatírozni a görcsöt amit rajzoltam, mint amikor nyáron beállunk a hideg zuhany alá.

És akkor tűnt fel, hogy a papíron kezd átütni a korábbi kollázsom, a találkozásom a jövőbeli énemmel.

Aki abban a pillanatban én voltam, hiszen a rajzhoz képest már egy jövőbeli nő voltam, aki éppen a dühét kezeli eredményesen.

Csodás volt ez a pillanat, ahogy a saját alkotásaim erősítettek meg abban, hogy jó úton járok!